Országos kiszállítás 72 órán belül!

A radiátorgyárat-ot 1968-ban alapították a Lehel Hűtőgép Gyár radiátor gyártó vállalataként. A gyár meleg és forróvizes rendszerekhez gyártott alumínium radiátorokat. Az 1991-es felvásárlás során a korábbi ALURAD az Electrolux tulajdonába került.

A Radal típusú radiátorok voltak az első nagy mennyiségben gyártott és értékesített radiátorok, amelyekből nagyjából 30 millió m2-nek megfelelő fűtőfelület került beépítésre csak Magyarországon, és további jelentős mennyiség került exportálásra.

   

A 90-es évek elején a Radal radiátorokat követték a Radal Panel típusú, újabb kialakítású radiátorok, amely az új konstrukció révén jelentős fűtő kapacitással is bírt.

1993 december 1-től kezdve a vállalat önálló cégként működött Electrolux Lehel Radiátor Gyártó és Kereskedelmi Kft néven és az Electrolux Otthon Komfort üzletág alá tartozott.

 

1998 Március 1-én az Electrolux eladta a vállalatot, így jött létre az ALURAD Fűtéstechnikai Kft. amely egészen 2009-ig folytatta a radiátorok gyártását.

A cég felszámolása után, 2011. augusztus 1-én a Radiátor Invest Kft. vásárolta meg a teljes cég tulajdont és átvette a korábbi tevékenységeit a gyárnak, beleértve a radiátor gyártást és forgalmazást. Az új tulajdonos 2012-2016 között jelentős beruházásokat hajtott végre, amelynek eredményeként gyár teljes infrastruktúrája megújult, ”passzív gyár”-rá vált.

2019. augusztus 01-től a gyár újra felvette a  LEHEL márkanevet és ezen a néven forgalmazza az itt gyártott radiátorokat.

 

Jelenleg az alumínium radiátorok Lehel Panel és Lehel Viking néven kerülnek forgalomba a hazai és a nemzetközi piacokon.

A 2019. június 17-én az ITM által bejelentett Otthon Meleg Program Okosköltségmegosztó és Radiátorcsere Programban előírtaknak radiátoraink mindenben megfelelnek, várjuk a Lakásszövetkezetek és Társasházak megkeresését a pályázattal kapcsolatban, amelyet 2019. szeptember 24-től lehet beadni!

Green Brands

Nagy büszkeséggel és örömmel tölt el bennünket, hogy a GREEN BRANDS nemzetközi minősítő szervezet zsűrije márkánkat, érdemesnek találta a Magyarországon idén először kiadott GREEN BRANDS védjegy viselésére.

Green Brands